HungaroPiac

Gondolkozz globálisan, cselekedj lokálisan!

Pontért veszik a birkát

Állattartást is elvárnak az állami földek bérletének pályázatainál, amely az alacsony bérleti díj és a viszonylag magas területalapú támogatás különbsége miatt vonzó lehetőséggé vált. A földekre igényt tartók a jelek szerint a könnyebb ellenállás felé mozdulnak.

A kisebb egyéni, családi gazdákat és az agráriummal foglalkozó kkv-kat szeretné helyzetbe hozni az állam földjeinek bérbeadása során – hangzott el tavaly novemberben, amikor az első bérleti pályázatokat meghirdették. Az állattenyésztés támogatása a rendszer egyik kiemelt célja, ezért az bérleti idő 20 évéből ötben a nyerteseknek kötelező állatot is tartaniuk.
„Több olyan érdeklődő is akadt az elmúlt hónapokban, aki nem titkolta, hogy azért venne juhokat, hogy az állami földbérleti pályázatokon előnyre tegyen szert. Ezek a vevők rendszerint tíz-tizenöt anyajuhot kerestek, de erre a célra a jerke is megfelel” – nyilatkozta a Világgazdaságnak egy magát megnevezni nem kívánó dunántúli juhtenyésztő. „Azáltal, hogy ennyi állatot fel tudnak mutatni, már regisztráltathatják magukat állattartóként, amiért plusz pont jár a földbérlésnél” – tette hozzá. A tenyésztő elmondta: egy kommersz, tartásra szánt anyajuhot már 20-40 ezer forintért meg lehet venni. A vevők keresik a jerkét, vagyis a még nem ellett, fiatal nőstény birkát is, amelynek tartásra szánt példányai 25-30 ezer forintért beszerezhetők, nemritkán olcsóbban is. „Tíz jerkével, vagyis akár már 300 ezer forintnyi befektetéssel is regisztrált állattartóvá válhat az ember” – tette hozzá a tenyésztő, aki elmondta: az ismeretségi köréből hasonló híreket hallott, ahol volt eladó juh, azt szívesen megvették a földre pályázók.
A juh a tartás viszonylag alacsony költségei miatt népszerű. A kedvező áron megvásárolt állatok tartása olcsó, a juh igénytelen legelőn is megél, tavasztól őszig különösebb költséget nem jelent a tartása, télre ugyan hodályba kell tenni az állományt. A vagyonvédelmi költségek persze felmerülnek, mert mint általában mindent, a juhokat is szívesen lopják.
„Jelenleg nincs az országban egymillió anyajuh sem, jóllehet az uniós csatlakozáskor még 1,2 millió volt, a kvótánk pedig 1,5 millió. Szükséges lenne tehát a tenyésztés fokozása, de komolyan vehető tenyésztési tevékenységbe nem fognak a vevők. A bérelt területen tartott birkák legeltetésével nem kell kaszálni, és néha, nagyobb ünnepeken lesz birkapörkölt” – érzékeltette a helyzetet.
A jelek szerint a cél nem is a tenyésztés. Az Európai Unió által biztosított területalapú támogatás összege idén hektáronként 57 ezer forint körül van, a földbérlet ennél jóval olcsóbb, egységesen 1250 forint aranykoronánként. Így például egy hektárnyi tíz aranykoronás gyep bérleti díja évente 12 500 forint, amelyre 57 ezer forintnyi területalapú támogatás kapható, vagyis a különbözet jócskán meghaladja a 40 ezer forintot. A juhtartás minimális költségeivel együtt is, ez 100 hektáron már több mint 4 millió forint évente.

(Forrás: Világgazdaság)


(0 értékelés)

Forrás: http://veddamagyart.info/szolgalati-koezlemeny/2058-pontert-veszik-a-birkat-allami-foldek-berlezi-palyazatanal

Kína is érdeklődik a magyar termékek iránt

Kína magas feldolgozottságú, egészséges élelmiszereket szeretne importálni, s kész arra, hogy magyar termékeket vásároljon – mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési keddi pekingi tárgyalásait követően az MTI-nek.

A tárcavezető a kínai mezőgazdasági minisztériumban Nju Tunnal (Niu Dun), a magyarországi kapcsolatokat is felügyelő miniszterhelyettessel tekintette át a két ország együttműködését az agrárium területén. A mintegy kétórás megbeszélésen véglegesítették egy kínai-magyar tudományos és technológiai együttműködési promóciós központ létrehozásának tervét is.

A központ közvetlen kapcsolatot, adatszolgáltatást biztosít majd a kutatóintézetek és az állami hivatalok között – mondta a miniszter, aki kiemelte, hogy a kínai mezőgazdasági tárca is támogatja az elképzelést, hogy Magyarországon közös tulajdonú, vállalati formában működő kereskedőház létesüljön.

Fazekas Sándor a megbeszélésen felvetette a szarvasmarha embriók értékesítésének, valamint a baromfitartási technológia átadásának lehetőségét. Mint mondta, az előbbinek rendkívüli a jelentősége a genetikai állományjavításban, a hús, vagy a tejhozam fokozásában. A magyar szakértelem mindkét területen eséllyel keres magának piacot Kínában – vélte a tárcavezető.

“Magyarországot meghívták több kiállításra és fórumra, így a sanghaji szakkiállításra, a SIAL-ra is, ahol közösségi standdal fogjuk képviseltetni magunkat mintegy ezer négyzetméteren” – mondta Fazekas Sándor. Peking egy kelet- és közép-európai borászati kiállításra, továbbá az őszi mezőgazdasági termékvásárra is várja a magyar résztvevőket – tette hozzá.

Fazekas Sándor és delegációja kedden találkozott Belső-Mongólia Tungliao (Tongliao) városának nyolctagú, városvezetőkből, mezőgazdasági szakemberekből és vállalkozókból álló küldöttségével. A miniszter szerint a magyar-kínai kapcsolatokban a konkrét együttműködést érdemes térségi kategóriákban tervezni. A magyar termelési kapacitásokat is figyelembe véve a 2,5 milliós Tungliao, valamint a 20 milliós Belső-Mongólia kiváló terepe a kétoldalú gazdasági, kereskedelmi kooperációnak.

Debrecen testvérvárosának szakemberei ezúttal leginkább a szőlőtermesztés és borkészítés területén keresték az együttműködés lehetőségét, s a miniszteri delegáció ígéretet tett arra, hogy lehetővé teszi számukra a területen jártas magyar borászok közreműködő támogatását.

Fazekas Sándor kedden egy piacot is meglátogatott, korábban pedig a főváros egyik Carrefour áruházában vette szemügyre az árukínálatot, s igyekezett a vásárlói szokásokra következtetni.

(Forrás: MTI)


(4 értékelés)

Forrás: http://veddamagyart.info/szolgalati-koezlemeny/2047-kina-is-erdekldik-a-magyar-termekek-irant

Új típusú autóbuszt fejlesztettek ki Győrött



Ma 2012. április 25. szerda, Márk napja van.

Időjárás előrejelzés

postdateicon2012. április 25. szerda, 18:08 | postauthoriconÍrta: helyzetjel | PDF | Nyomtatás | E-mail



Impresszum és jogi nyilatkozat

Forrás: http://veddamagyart.info/szolgalati-koezlemeny/2053-credo-inovell-uj-tipusu-autobusz-fejlesztettek-kravtex-kuhne-gyor

Nem sértjük az EU-s szabályokat, mégis kifogásolják…

A magyar élelmiszerek önkéntes jelölését segítené a magyar termék rendelet, amelyet a szakértők jelenleg egyeztetnek Brüsszellel. A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) legkésőbb június 25-éig küldheti meg válaszait az uniós kifogásokra – tájékoztatta a tárca szerdán az MTI-t.

A közlemény szerint a minisztérium az uniós szabályoknak megfelelően még a múlt év végén Brüsszelbe küldte notifikációs eljárásra a magyar termék rendelet tervezetét. Az EU válaszlevélben elismerte, hogy az önkéntes szabályozás nem ellentétes az áruk szabad áramlásának uniós alapjogával, mégis úgy ítéli meg, hogy a származási hely feltüntetése már önmagában is diszkriminatív, hiszen arra ösztönözheti a magyar fogyasztókat, hogy az import élelmiszerekkel szemben a hazai termékeket válasszák – közölte a VM. A tárca tájékoztatott: a levélben több olyan bírósági döntésre utalnak, amelyekben hasonló, más tagországi kezdeményezéseket Brüsszel már elutasított.

A minisztérium álláspontja, hogy a kategóriák jelölése önkéntes lenne, vagyis a szabályozás nem kívánja helyettesíteni, felülírni a már meglévő közösségi szabályokat.Az unió a tervezett szabályozás bonyolultságára is felhívta a hazai rendeletalkotók figyelmét. Attól tartanak ugyanis, hogy a hazai fogyasztók nem tudnak majd eligazodni a „magyar termék”, „hazai termék” és a „hazai feldolgozású termék” megjelölések között. A VM közleménye szerint éppen azért, mert belföldön nő a magyar élelmiszerek iránti igény, de a fogyasztók nehezen igazodnak el a különféle címkék és jelölések között, a szaktárca a magyar termék rendelettel kívánja a vásárlókat segíteni.

A tárca ismerteti: a rendelettervezet három kategóriába sorolja a magyar eredetű élelmiszereket. „Magyar termék” minősítés, vagy bármely más, az élelmiszer magyar származását tartalmazó állítás kizárólag akkor tüntethető fel az árun, ha az magyar alapanyagból, Magyarországon készült. „Hazai terméknek” akkor nevezhető az élelmiszer, ha összetevőinek legalább ötven százaléka magyar, és a feldolgozás minden egyes lépése Magyarországon történt. A harmadik kategória a „hazai feldolgozású termékek” köre, idetartoznak a Magyarországon feldolgozott, de többségében import eredetű összetevőket tartalmazó élelmiszerek.

A szaktárca szakértői részletesen elemzik, értékelik az uniós álláspontot, és az egyeztetéseket követően megteszik a szükséges pontosításokat azért, hogy az önkéntes szabályozás lehetőségével minél hamarabb élhessenek a gyártók és a forgalmazók – közölte a VM.

(Forrás: MTI)


(2 értékelés)

Forrás: http://veddamagyart.info/szolgalati-koezlemeny/2054-magyar-termek-rendelet-eu-brusszel-kifogasolja-vita

Restaurálják a 12. századi székelyföldi templomot

Jövő héten kezdődik a székelyföldi Bögöz református templomának a felújítása; a munkálatokat félmillió euróval (mintegy 150 millió forinttal) támogatja a romániai Kulturális és Örökségvédelmi Minisztérium.

A Hargita Népe napilap tájékoztatása szerint a székelyföldi Udvarhelyszék egyik legértékesebb építészeti örökségének számító templom felújításának az előtanulmányai egy magyarországi baráti társaság kezdeményezésére a Hargita megyei tanács támogatásával készültek el. A restaurálás költségeire a romániai Kulturális és Örökségvédelmi Minisztériumnál nyert pályázatot az egyház.

A 13. századi eredetű templom a többlépcsős és több hónapos munkálatok eredményeként teljesen megújul, a műveletek kiterjednek a templomkert rendezésére és a Szent László legendát ábrázoló falfreskók restaurálására is. Biró Endre lelkész a freskók restaurálását tartotta a legfontosabbnak. Mint megemlítette, a 114 éve feltárt freskók teljes restaurálása azóta sem történt meg.

(Forrás: Hargita Népe, MTI)


(2 értékelés)

Forrás: http://veddamagyart.info/szorakozas/2048-bogoz-reformatus-restauraljak-a-12-szazadi-szekelyfoeldi-templomot

Megkezdődött a Jáki templom felújítása

Megkezdődött a Jáki templom külső homlokzatának felújítása, a XIII. századi templomot felállványozták, az építők és restaurátorok már dolgoznak – mondta el az MTI-nek Rátkai László plébános.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumtól (KIM) kapott 150 millió forintos támogatásból a templom főhajója feletti tetőrész cserépborítását cserélik, a tetőzet szigetelését végzik el, valamint a két torony külső rekonstrukciója valósulhat meg.

Hozzátette: évek óta gondot okozott, hogy a tetőszigetelés hiánya miatt télen a porhó bejutott a templom belsejébe.

Varga Dezső, a Szombathelyi Egyházmegye projektirodájának vezetője közölte: a mostani munka döntő többségét a XIII. századi szobordíszek, épületszobrászati díszítő elemek, kockadíszek, úgynevezett “kváderek” konzerválása, restaurálása, illetve a Schulek Frigyes tervei alapján elvégzett XIX. századbeli pótlások,
kockadíszek helyreállítása teszi majd ki.

Elmondta azt is, hogy a kivitelezésre közbeszerzési pályázat alapján Rendeszánsz Ztr. kapott megbízást. A munkálatokat szerették volna már áprilisban elvégezni, ám azok megindítását az időjárás késleltette. Szerződés szerint a restaurálási munkákat is magában foglaló felújításnak május végéig kell befejeződnie.

A Szombathelyi Egyházmegye márciusban pályázatot adott be a jáki templom felújításának folytatására, erről azonban még nem született döntés – közölte Varga Dezső, aki szerint a templom teljes rekonstrukciója csak több lépésben, évek alatt valósulhat meg, hiszen az a becslések szerint 1 milliárd forintba kerülne.

(Forrás: MTI)


(2 értékelés)

Forrás: http://veddamagyart.info/szorakozas/2049-megkezddoett-a-jaki-templom-felujitasa

Egykerekű elektromos járművet fejlesztett a magyar feltaláló

György Vince feltaláló egy új egykerekű elektromos meghajtású járművet készített. Az általa már korábban feltalált akkumulátorral – amit a járműben helyezett el – mintegy 900 kilométert lehet megtenni egy töltéssel. A jármű használatához nélkülözhetetlen egy pár görkorcsolya. A fejlesztések során az új járművel akár 40 kilométeres sebességet is el lehet majd érni.

György Vince a Hősök terén próbálja ki az új járművet

György Vince az egykerekű járművel és az akkumulátorral

(Forrás: MTI)


(3 értékelés)

Forrás: http://veddamagyart.info/mszaki-cikk/2050-gyorgy-vince-egykereku-jarmu-gorkorcsolya

Befejeződött a nyíregyházi gyár fejlesztése

Befejeződött a Michelin nyíregyházi gyárának újabb fejlesztési szakasza – mondta John Young, a Michelin Hungária Abroncsgyártó Kft. ügyvezető igazgatója a nyíregyházi gyár évfordulós ünnepsége után tartott sajtóbeszélgetésen kedden, a nyírségi nagyvárosban.

A gyárfejlesztési projekt második fázisát három évvel ezelőtt kezdte el és 2011 végén fejezte be a társaság, a beruházás mintegy 50 millió euróba került.

John Young közlése szerint az 1.100 dolgozót foglalkoztató nyíregyházi üzem eredményes évet zárt tavaly: az üzemegység kapacitása már napi 5.600 darab abroncs, így évente mintegy 2 millió darab prémium kategóriás és nagyteljesítményű gumiabroncs kerül le a gyártószalagról.

A Magyarországon összesen négy telephellyel (Budapest, Vác, Nyíregyháza, Tuzsér) rendelkező francia óriáscég az elmúlt öt év során több mint 100 millió eurós beruházást hajtott végre nyíregyházi üzemében.

A Michelin rendszeres megbeszéléseket folytat a kormánnyal, a cég ugyanis tovább szeretné fejleszteni a gyárat – ismertette John Young, hozzátéve, hogy felmerült egy együttműködési megállapodás megkötése is, amely a hosszú távú fejlesztési szándékot egységes keretbe foglalva rögzítené.

A nyíregyházi gyár fennállásának ötvenedik évfordulója alkalmából tartott ünnepségen Becsey Zsolt miniszterelnöki megbízott köszöntőjében kiemelte: az elmúlt ötven évben folyamatosan fejlődő, jelenleg több mint ezer embert foglalkoztató nyíregyházi üzem jól reprezentálja, hogy Magyarország képes ipari termelési bázissá fejlődni, ebben a folyamatban pedig fontos szerepe van a gumiiparnak.

A nyíregyházi telephely az elmúlt ötven évben hatalmas fejlődésen ment át: a kis piros pöttyös labdák gyártásától fél évszázad alatt eljutott a nagyteljesítményű személyautó-abroncsok gyártásáig – tette hozzá Philippe Verneuil.

Az ünnepségen részt vett Roland Galharague, Franciaország magyarországi nagykövete, Hidvéghi Balázs, a nemzetközi és EU-ügyekért felelős helyettes államtitkár, Kovács Ferenc Nyíregyháza polgármestere, valamint Seszták Oszkár, a megyei közgyűlés elnöke.

Az ötvenéves jubileum apropóján történeti kiállítás is nyílt, amely a gyár ötven éves történetének korszakaiba enged bepillantást a közönségnek.

Az 1962-ben gumilabda-gyárként indult nyíregyházi üzem kezdetben könnyű gumiipari termékek készítésével foglalkozott. A gyár 1973-ban vette fel Taurus Gumiipari Vállalat nevet, egy komoly üzembővítést követően pedig az itt gyártott – elsősorban mezőgazdasági gépeken használt – gumiabroncsokkal komoly exportsikereket ért el külföldön. A francia Michelin 1996 októberében vásárolta meg a volt Taurust, majd 2005-ben elindította a különleges méretű és nagy sebességindexű személyautó-abroncsok gyártását.

A Michelin 115 ezer főt foglalkoztat világszerte, több mint 170 országban rendelkezik kereskedelmi szervezetekkel és 69 termelő egységet működtet 18 országban. A cégcsoport 184 millió abroncsot gyártott 2011-ben és 20,7 milliárd euró nettó árbevételt realizált.

(Forrás: MTI)


(1 értékelés)

Forrás: http://veddamagyart.info/szolgalati-koezlemeny/2051-michelin-befejezdoett-a-nyiregyhazi-gyar-fejlesztese

C.S.O.

A C.S.O. Kft. egy újabb példa arra, hogy a hulladék gyártási alapanyagként is kiválóan hasznosítható! Az újrahasznosításhoz mindössze a megfelelő technolóiát kell kidolgozni. Az ócsai telephellyel rendelkező, több évtizedes múlttal rendelkező vállalkozás termékei az angol lóistállóktól a magyar kerti medencék és játszóterek világáig bárhol megtalálhatóak. Vágó Szabolccsal a C.S.O. KFt. kereskedelmi vezetőjével beszélgettünk.

Az előzetes információim szerint nagy múltra tekint vissza a C.S.O. Gumi Kft. Pontosan mikor alakult a cég?

Gumiüzemünk 1979-ben alakult, a Taurus Gumiipari vállalattal kötött együttműködés jegyében. Abban az időben Közép-Európában szinte egyedüli kiemelkedő technika színvonalú angol gépsoron kezdtük meg a gumihulladékok újrahasznosítását. Társaságunk jelenlegi gazdasági formájában 1993 óta működik 100%-os arányú magyar tulajdonosi összetétellel.

Miért épp újrahasznosított alapanyagból dolgoznak?

A rohanó világ által felhalmozódó gumiabroncs hulladékok összegyűjtése, újrahasznosítása és ezzel környezetünk védelme cégünk fő célkitűzése.  Ezekből a gumihulladékokból megfelelő technikával új termékeket lehet előállítani, úgy gondoljuk, hogy a gumihulladékokban rejlő energiát kár az egészségünket károsító égetéssel elpocsékolni.

Hol és hogyan történik a gumihulladék, vagy az alapanyag begyűjtése?

Cégünk kizárólag Magyarországról származó gumihulladékok begyűjtésével és újrahasznosításával foglalkozik.A begyűjtés elsősorban Budapest közelében lévő ócsai telephelyünkön folyik. Nagyrészt lakossági begyűjtés formájában vesszük át a gumihulladékokat, de működik egy begyűjtő hálózat is 100 kilométeres körzetben. Számos gumiipari céggel állunk kapcsolatban, akik a technológiájuk során keletkező hulladékot a mi telepünkre szállítják.

Milyen termékeket gyártanak?

A begyűjtött gumihulladékokból különböző szemcseméretű gumiőrleményeket készítünk. Ezek egy részét tovább értékesítjük más gumitermék gyártó cégeknek, nagyobb részét viszont saját termelésünkbe felhasználjuk, esésvédő gumiburkolat gyártásához. Az ütéscsillapító gumiburkolatok többféle formában és esésvédelmi képességgel készülnek. Használhatók játszótereken, játszóeszközök ütéscsillapító talajburkolataként, sportpálya burkolatként, uszodák, strandok, medencék körüli csúszásmentes járófelületeként. Ezek a burkolatok kiválóan csökkentik egy esetleges baleset veszélyeit, továbbá az MSZ EN 1177:2008 „Játszótéri ütéscsillapító talajok” szabvány szerinti megfelelőségi tanúsítvánnyal rendelkeznek. Készítünk még különböző szegélyeket és a játszóterekhez kapcsolódó számos kiegészítő terméket is, illetve műszaki célra rezgéscsillapító és hangszigetelő elemeket is.

Miben különbözik a C.S.O. padlóburkoló a vetélytársaitól?

Termékeink kizárólag magyar gumialapanyagok felhasználásával készülnek, mivel a hulladékok begyűjtését mi magunk koordináljuk. Tudomásunk szerint a legtöbb versenytársunk más európai országokból importált gumihulladékokat használnak fel. Fő célunk a hazánkban évente mindegy 40.000 tonna mennyiségű gumihulladék újrahasznosításában történő aktív részvétel.

A padlóburkolóik közül az C.S.O. istállólap a kedvencem. Kifejezetten erre a célra fejlesztették, vagy inkább maga a termék „találta meg” az ideális felhasználási területét?

A „POLO” típusú istállópadlókat angliai megkeresésre kezdtük el gyártani 9 évvel ezelőtt. Számos híres lovász építette be istállójába ezt a terméket, melyek természetesen csúszásmentesek és vízáteresztőek. Aki ezt beépíti, elfelejtheti az istállóban terjengő igen kellemetlen ammónia szagot, jelentősen kevesebb fáradozással takarítható el a keletkezett piszok. (slagolással, vízzel könnyen és egyszerűen tisztítható) Igen fontos előnye a POLO istállólapoknak, hogy egy légpárnát képez alsó felének lyukacsos profilja. Ennek köszönhetően a szalmaalomra való igény akár 70%-kal redukálható, ami megkíméli az üzemeltetőt a beszerzés és tárolás fáradalmaitól, továbbá a szalmaalom okozta betegségektől és nem utolsó sorban a szalmaalom költségeitől is. A POLO istállólapok rendkívül könnyen lerakhatók az istállófolyosókon, jártatókban, karámokban, lószállítókban, fedeztetőkben és a mosóhelyeken egyaránt. Az ízületi bántalmak is drasztikusan csökkennek lapjaink szigetelő és lépésruganyosító hatása által.

Lehet tudni, hogy hány négyzetméter C.S.O. padlóburkoló készül évente a gyártósoraikon?

Számos különböző formájú, színű, illetve funkciójú rugalmas gumiburkolat gyártásával foglalkozunk, összességében éves szinten 15000-20000 m2 mennyiségű terméket szoktunk legyártani.

A C.S.O. Kft. megtalálható a Facebook-on is.

Hol történik a gyártás és hány embert foglalkoztatnak?

A gyártás Budapest közelében az M0 körgyűrű, illetve M5 autópálya kivezető szakasza és az 50-es főút által határolt területen, Ócsa külterületén, saját tulajdonú telephelyünkön történik. Jelenleg három üzemcsarnokban több mint 2000 m2 beépített területen dolgozunk és közel 25 főt foglalkoztatunk.

Mire büszke leginkább a cégük eddigi teljesítményét illetően?

Számos érdekes projektben vettünk részt az elmúlt években például a Fővárosi Állatkert különleges borítású kék színű játszótéri gumiburkolatát, illetve a Városligeti Műjégpálya korcsolyakímélő padlózatát is mi készítettük. Amire a legbüszkébbek vagyunk, hogy az országban egyedül mi gyártunk „POLO” típusú istállólapokat, amely a lótartást és ápolást megkönnyíti, és gazdaságossá teszi.

Csak belföldön értékesítenek, vagy exportálnak is?

A 90-es évek élénk nyugat-európai forgalma után termékeink 90%-a belföldi forgalomban kerül értékesítésre jelenleg. Az elmúlt tíz évben meglepő módon a közel-keletre is nagynak mondható export forgalmat bonyolítottunk le. Export tevékenységünk jelenleg Romániába, Lengyelországba és a Jugoszláv utódállamokba irányul.

A hazai cégek jelentős része a rendszerváltás óta eltelt több mint két évtizedben a kutatás-fejlesztés területen igyekezett leginkább spórolni. Az Önök cégénél mekkora hangsúlyt kap a termékfejlesztés?

A C.S.O. Kft-nél jellemzően 6-8 évente történik termékfejlesztés a piaci visszajelzések alapján. Mivel kültéri burkolat gyártásával foglalkozunk ennyi idő szükséges egy-egy terméktípus gyakorlati szemszögből történő elemzésére. Ennek az ütemnek megfelelően cégünk folyamatos fejleszti mind a gyártás során alkalmazott technológiai eljárásokat, mind pedig magát a késztermékeket. K+F tevékenységgel rendszerint nagy szakértelemmel és tapasztalattal rendelkező magyarországi vegyipari fejlesztő magáncégeket szoktunk megbízni.

Tervezik a jelenlegi termékpaletta bővítését?

Úgy gondoljuk, hogy termékeink a piaci igényeket teljes mértékben ki tudják elégíteni, fejlesztést inkább a gumihulladékok feldolgozása területén tervezünk végezni. Jelenlegi feladatunk a gumiabroncsok energetikai célú hasznosításának megvalósítása.

A közvetlen értékesítésen, vagyis a webáruházon kívül hol kaphatóak a C.S.O. termékek?

Gumiburkolataink az ország több pontján elsősorban magyar tulajdonú kertészeti cégeknél szerezhető be, illetve számos kivitelező-kertépítő vállalkozás ismeri már a termékeinket és jó tapasztalattal kínálja beépítésre a kedves vásárlóink részére.

A Veddamagyart.info honlap szerkesztői és az C.S.O. Kft. promóciós játékot hirdetnek.

Neked nem kell mást tenned, mint 2012. április 24. 09:00 óra és 2012. május 2. 24:00 óra között e-mailben választ adni a következő kérdésekre:

  • Mi a C.S.O. termékek gyártásának alapanyaga?
  • Milyen padlóburkolót takar a “POLO” termékcsalád?
  • Melyik teleülés közelében található a C.S.O. Kft. gyártóüzeme?

A válaszokat a
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
címen várjuk!

A C.S.O. Kft. felajánlásával a fenti időszakban a helyes válaszaikat beküldő felhasználók között 2012. május 3-án, 17:30 órakor az alábbi nyereményeket sorsoljuk ki:

6 m2, 40 mm vastag, vörös színű, 100×100 cm-es méretű ütéscsillapító padlóburkolat 40.000-, Ft értékben

A nyerteseket e-mailben értesítjük. Jutalmukat egyeztetést követően a nyeremények felajánlója juttatja el postán, vagy futárszolgálattal a nyertes által megadott címre.

(Forrás: Veddamagyart.info)


(3 értékelés)

Forrás: http://veddamagyart.info/epitkezes/1968-cso-gumiburkolat-ocsa-istallolap-padlolap-csuszasgatlo