Hogyan növeld bevételeid
a jelenlegi válság alatt is?
Tudtad, hogy a barter kereskedés, és a helyi pénz
egy régóta működő megoldás a magyar termékek,
és a munkahelyek megvédéséhez?
Ezen az oldalon megmutatjuk Neked, mint vállalkozónak azt, hogyan védheted meg a bevételeidet, és a profitodat a válság idején is!
.
Ki ellen kell védekezned, hogy megmaradjon a bevételed?
Képzeld el, hogy mindannyian egy tóban horgászunk. Ki zsebpecával, ki hálóval. Mára mindenki érzi, hogy csökken a tó vízszintje, ezáltal a halak mennyisége is (ezek a halak itt: a pénz a gazdaságban), de csak kevesen látják még, hogy a tó közepén egy nagy, folyamatosan növekvő örvény (a kamat, és az import) szívja el a vizet, és a halat a horgászoktól.

Vagyis a Te legnagyobb versenytársad nem a másik magyar vállalkozó, hanem a hiteltörlesztések, és a multinacionális nagyvállalatok. Az elmúlt 20 év alatt a nagytőke annyira átmosta az agyunkat a reklámokkal, és a hitelkihelyezésekkel, hogy ha ma bármit szeretnénk vásárolni, akkor a legtöbb embernek azonnal valami nagy bevásárlóközpont jut az eszébe, és sokszor erősen kell gondolkodni, ha egy magyar vállalkozótól szeretnénk vásárolni.
(Kattints a képre, és ismerd meg a választás szabadságát!)
Ezzel együtt szeretnénk már most leszögezni, hogy a mi megoldásaink nem antiglobalista mozgalom!!
Ahhoz, hogy hatékony legyél az itt bemutatott megoldásokkal kapcsolatban, mindenekelőtt nagyon őszintének kell lenned magadhoz és le kell számolnod a hiú ábrándokkal: a válság előtti idők már SOHA nem térnek vissza!
A válság szó a vál-ó-ság szóból származtatható, aminek a jelentése, hogy egy nagy tömeg szétválik. Lesznek, akikre a mostani gazdasági folyamatok – az örvények – nem fognak hatni, és lesznek, akik nagyon súlyos árat fognak ezért megfizetni.
Épp ezért, ha nyertese szeretnél lenni ennek az örvénylésnek, akkor új megoldásokra és új gondolatokra van szükséged, hogy egy ugyanolyan, vagy még bőségesebb idő köszöntsön Rád is, mint amilyen nem is olyan rég volt … Itt az idő, hogy változz a korral!

Szintén az őszinteséghez tartozik, hogy jobb, ha Te is belátod: a politikától várni a megoldást, az nagyon nagy LUXUS, mivel Ő is az örvénylés rabja! Ráadásul minden egyes vásárlásainkkal mi magunk is nagyban befolyásoljuk a munkanélküliek számát! Neked kell megtenned a szükséges változásokat azokkal együtt, akik hasonlóan készek a szükséges új szabályok alapján folytatni a vállalkozásukat.
Mik ezek az új szabályok?
Két fontos területen kell változnunk:
- Szakemberből vállalkozóvá kell válni, ami főleg az értékesítési-, marketing-, és folyamatkezelési technológiákat jelenti.
- A gazdaságból hiányzó pénz miatt készpénz helyettesítő megoldásokat kell használnunk közösen együttműködve.
Továbbá, mindig is kétféle vállalkozó létezett:
- Akik csak a régen is működő megoldásokkal akarnak munkát szerezni, pl. csak a helyi újságban hirdetnek, és várják a vevőket, és weblapjuk sincs
- Akik változnak a korral, és minden újat kipróbálnak. Mondanunk sem kell, hogy a vál(ó)-ságnak Ők lesznek a nyertesei
- vannak, akik szeparáltan törekednek kizárólag a maguk nézőpontjából sikereket elérni, miközben valóban ver-senyeznek, és
- vannak, akik nem versenyezni akarnak, hanem együttműködni
- A két gazdasági szereplő közötti különbséget az alábbi kép illusztrálja jól

Visszatérve: közel 10 éve nagy fellendülést hozott azoknak a vállalkozóknak az elmúlt időszak, akik sok energiát fektettek be cégük marketingjébe, mivel a tóban a halak száma folyamatosan csökkent, de a pecások száma nem változott, így a kevés halra még vonzóbb csalival kellett “vadászni”. Azok a vállalkozók, akiknek mára semmilyen marketingjük nincsen, talán be is csődöltek. Azok a vállalkozók, akik ekkor már szintén változtak a korral, nyertesei voltak a változásnak.
Viszont 2011 óta, kizárólag a marketingvarázslatokra bízni egy vállalkozást, nagy kockázatot rejt, mert mindig is csak fél megoldást nyújtanak majd céged anyagi helyzetére, ugyanis ha egyre kevesebb és kevesebb ügyfelednek lesz pénze, miből fognak a Te ellenállhatatlan ajánlatodra pénz fizetni? Nem lenne Neked is jobb, ha egyre több és több olyan ügyféljelölted lenne, akinek van miből fizetni?
A mostani kiegészítő új szabály a marketing mellett, hogy ha nincs pénz a gazdaságban, akkor használjunk készpénzkímélő megoldásokat. Ezek közé tartoznak a helyi pénzek, és a barter kereskedések. Ne gondolod, hogy a barter és a helyi pénz megoldások, nem más, mint egy “aranyos cserebere klub”.
Tudtad, hogy pl: az Egyesült Államokban a Forbes 500-as listán szereplő cégek több mint 60%-a használ nagy mennyiségben barter dollárt “trade dollar” néven a közvetett bartereik megvalósításához? Tényleg olyan ostobák ezek az amerikaiak … ?
És ahhoz mit szólsz, hogy a világon, több mint 5000 helyi pénz létezik, és több száz klíringház, amely elősegíti a helyi cégek működését állandó munkákkal és a hazai piacok védelmével?
Tanulj azoktól, akik egy fejlettebb vállalkozói kultúrában dolgoznak és jól működik a gazdaságuk.
Ehhez íme egy kis áttekintés:
Nemzetgazdaság védelmi módszerek külföldön
1930-1932 között Wörgl, egy ausztriai kisváros minden önkormányzati vagyont fedezetként felhasználva kibocsájtotta helyi pénzét, ami által 2 év alatt 25%-kal csökkent a munkanélküliség, utak, hidak, uszodák, és iskolák jöttek létre, és az adók előre be voltak fizetve, miközben az 1929-es válság mindenhol tombolt.
Összegzés: a szabad versenypiac helyett, egy zárt,
együttműködő piacot működtettek helyi pénzzel.
1934-ben Svájc nem volt olyan erős, mint most, sőt ott is válság volt, ami ugye 1929-ben kezdődött világszerte. Ekkor a svájci gazdák egy bartertársaságot hoztak létre, és egymás között WIR néven bevezetett barterutalványt használták kereskedéseikhez. 20 évvel később Svájc második hivatalos pénze lett a WIR. A WIR-t csak Svájcban lehet használni.
Összegzés: a svájci gazdák a szabad versenypiac helyett,
egy zárt, együttműködő barter piacot működtettek.
Az 1990-es évek elején Brazília gazdasága összeomlott, és nagy volt a válság. Akkor több helyen is helyi pénzt használtak, hogy gazdaságuk helyreálljon. Volt olyan város, ahol a buszjegy volt a helyi pénz, és buszjegyért mindent meg lehetett venni, kenyeret, ruhát, közlekedést, így a helyi közlekedési vállalat nagyon meg tudott erősödni a város stabilitásával együtt. Brazília mára erős gazdasági erő a világgazdaságban, pl. csirkemájat is szoktunk Tőlük importálni.
A szabad versenypiac helyett Ők is egy zárt,
együttműködő piacot működtettek.
2001-ben Argentína gazdasága is összeomlott, és sokan lettek munkanélküliek hirtelen, egyik napról a másikra. Ők is a helyi pénzek eszközéhez nyúltak több helyen, és mára Argentína szintén erős gazdaság. Ha bemész egy argentín boltba, ott általában 80-90%-ban argentín terméket lehet találni a kínálatban.

2003-ban látott napvilágot egy globális barter hálózat, konkrétan Argentínából, és a válság hatására egész Közép- és Dél Amerikában közel 7 millió tagja van mára.
Vagyis Ők is egy zárt, együttműködő piacot működtettek.
A magyar termék védelmi módszerei 1898
Az 1800-as évek végén a nemzetgazdaságunk elég gyenge volt, ami miatt a magyar termékek piaca is lecsökkent, ezért az akkori gazdák összefogtak, hogy felszámolják a válságot. 1898-ban emelkedett törvényerőre az Országos Központi Hitelszövetkezetről szóló törvény- tervezet, majd ugyanebben az évben létrejött a termelői-, értékesítői és fogyasztási szövetkezetek HANGYA központja is. 1945-ig több ezer szövetkezettel együtt felszámolta az akkori válságot a magyar termék védelmén keresztül, és beindította a gazdaságot. A hitelszövetkezet “hiteljegyek” kibocsájtásán keresztül a gazdák közt barterkereskedést valósított meg. A gazda bevitte terményét a szövetkezetbe, amiért egy hiteljegyet kapott, és azt a szövetkezeten belül levásárolta a szükségleteire, ami így végül is magyar termék volt, és így ténylegesen pénz nélkül tudott vásárolni a saját termékének kifizetésével.

A magyar gazdák is a szabad versenypiac helyett,
egy zárt, együttműködő piacot működtettek.
A magyar termék védelmi módszerei 1931
Az 1929 őszén kirobbant világgazdasági válság előidézte pénzügyi krízis 1931 júliusában elérte Magyarországot is. A Magyar Nemzeti Bank ez időtől kezdve 2001-ig (!) a kötött devizagazdálkodás megvalósítója volt. Ez annyit jelent, hogy az akkori hivatalos fizetőeszköz, a Pengő nem volt szabadon átváltható más devizára, azaz az akkori jegybank, egy országos méretű helyi pénzt hozott létre, amivel csak magyar termékkereskedést lehetett végezni, és csak annyi import termék került be az országba, amennyi magyar termék export történt a gazdaságban.
Ekkor az ország is kizárta magát a szabad versenypiacból,
és egy belső zárt, együttműködő piacot működtettet.
A magyar termék védelmi módszerei 1945 után

A termelőszövetkezetek (TSZ) születése a szocializmusban is belső fizető-eszközzel jött létre. A hagyományos munkaegység-rendszer alkalmazása esetén a TSZ tagok részére munkateljesítményeik arányában az év folyamán munkaegységet írtak jóvá, amiért belső utalványt kaptak. Ezt az utalványt a dolgozók vagy beváltották saját maguk által termelt terményre (magyar termékre) a TSZ-en belül, hogy megéljenek, vagy megvárták, amíg a termény értékesítéséből a TSZ-nek forint bevétele lett, és azt kapta meg fizetésként az un. “zárszámadáskor” év végén. Ennek a példának az elsődleges célja a pénz hiányában beindított erős, stabil, jóléti gazdaság volt.
Érdekes módon itt (is) a gazdák a szabad versenypiac helyett,
egy zárt, belső együttműködő piacot működtettek,
amivel az egész országot újra felépítették.
Abban egyetértünk, hogy a Te munkád is egy magyar termék, hiszen hazai piacon vagy és itt dolgozol?
Képzeld el, hogy egyszer csak megjelenik az áruházakban egy ugyanolyan szlovák termék olcsóbban, mint a Tiéd, és így szép lassan megszűnik a bevételed.
Mit tudsz tenni? Kirúgod az alkalmazottaidat?
Vagy inkább egy zárt, együttműködő piacon dolgozol, ahol egy pénzre nem átváltható barter utalvánnyal is vásárolhatsz, amit csak árura tudsz elkölteni árubeszerzéskor, és amit értékesítéskor is elfogadsz.
A mi megoldásunk a magyar temékek, és szolgáltatások védelméhez a Hungaro név alatt elérhető országosan felhasználható “helyi pénz”, ill. digitális “barterutalvány”, amit csak egymás közt lehet elkölteni.
Pontosabban megnevezve a Hungaro egy olyan “pénzt helyettesítő utalvány”, ami által a magyar termékek, és szolgáltatások piacát tudjuk megerősíteni. A Hungaro használat védi a magyar vállalkozók, és a munkavállalók munkáját, ezáltal Nekik nagyobb lesz a bevételük, és így több adót termelnek az önkormányzatoknak, ill. az államnak is.
A Hungarot a HungaroPiacon tudjuk használni azon vállalkozók-, munkavállalók-, közt, akik azt elfogadják a forint mellett, általában vegyesen felhasználva azt vásárláskor.
Hungarohoz termékek, és/vagy szolgáltatások értékesítésével jutunk hozzá (ide tartozik a munkabért kiegészítő juttatás is), vagy áruvásárlási keret formájában, ami kamatmentesen igényelhető.
A Hungaro utalvány váltó kiállításával jön jétre, amit bárki kiállíthat. Ezt nevezzük Hungaro áruvásárlási keretnek, ami egy kamatmentes fizetési ígéret a váltótörvények alapján. A HungaroPiac szolgáltatói a kiállított váltót egy sajátos kockázatkezelési felmérést követően “vezetik fel” a Hungaro számlánkra. Ezt a számlát hasonló formában kell elképzelni, mint az elektronikus bankszámlát. A Hungaro számlán Hungaro átutalásokkal kereskedünk az elfogadó partnerekkel, és ezen átutalási bizonylatokkal tanusítjuk a “teljesítéseket”.
A kölcsönből elköltött Hungarot saját termékünkkel, szolgáltatásunkkal, vagy munkaidőnkkel fizetjük vissza.
A digitális Hungarohoz hamarosan egy mágneses kártya is igényelhető lesz, amit az elfogadóhelyeken keresztül vásárlásra lehet használni.
A Hungaro a fentiek alapján védi a magyar termék piacát,
a vállalkozókat, és a munkahelyeket!

(A HungaroPiac csapata)
.
A Hungaro előnyei:
-

Új piacok megszerzése
- A régi vevők megtartása
- Árajánlat nyerések barter kereskedéssel
- Kamatmentes áruvásárlási kölcsönök
- Beruházási kölcsönök
- Árubeszerzések barter kereskedéssel, helyi pénzzel
- Elfekvő árukészletek kiárusítása
- Árubeszerzési tartozások fizetése helyi pénzzel, barter kereskedéssel
Új piacok megszerzése
A pénz fokozatosan növekvő hiányának oka miatt mára sokkal többen akarnak eladni, mint vásárolni. Ha értékesítéskor vevőinknek vásárlókat is biztosítunk, akkor sokkal jobban fog minket megbecsülni, mint aki csak eladni akar. Igaz? Ha van egy közösség, ahol helyi pénzt használnak, mint pl. a HungaroPiac, ott csak ezzel akarnak fizetni a vásárlók. Ha Te elfogadsz ilyen fizetési megoldást (mint pl. Erzsébet utalvány is, stb), akkor olyan új piacok nyílnak meg előtted, ahol ezeket az utalványokat is használják. Az így elfogadott helyi pénzt, azaz a Hungarot pedig itt el tudod költeni a saját igényeid alapján, ami végül is növeli a profitodat, és védi a magyar termék piacokat!!!
A régi piacok megvédése
Hasonlóan az előző megoldáshoz, a régi vevőidnek ajánlj fel Hungaro alapon vásárlást is. Valószínű, most még kevesen ismerik ezt a megoldást, de ha megértik az előnyöket, akkor inkább fognak Tőled vásárolni a jövőben Hungaroért is, mint ahol nem lehet ilyen megoldást használni.
Árajánlat nyerések barter kereskedéssel
Az új piacokhoz hasonlóan az árajánlatban megfogalmazzuk, hogy pl. az ár felébe barter elszámolást is elfogadsz a HungaroPiacon keresztül. Ha kicsivel drágább is vagy, mint egy másik vállalkozó, akkor is nagyobb a nyerési esélyed, mert rögtön vevőt is ígérsz.
Kamatmentes áruvásárlási kölcsönök
A Hungarot kölcsönbe is kérheted, amivel a HungaroPiacon vásárolhatsz vele. Ezt a kölcsönt pedig akár használhatod egy évig kamatmentesen is, és a végén kifizeted forintban, vagy ha a HungaroPiacon valaki tőled vásárol, akkor a Hungaro fizetés elfogadásával törleszted a kölcsönödet.
Árubeszerzések barter kereskedéssel
Ha a HungaroPiacon vásárolsz, akkor azt Hungaro alapon is megteheted, ami végül is egy úgynevezett multilaterális barter kereskedés. Hungaro alapon sokkal nagyobb a lehetősége annak, hogy nálad is vásárolni fognak, hiszen, Te elfogadod ezt az utalványt.
Elfekvő árukészletek kiárusítása
Megint csak azt az érvet tudjuk felhozni, hogy sokkal nagyobb a vásárlási kedv Hungaro alapon. Így a célpiacnak felajánlva az elfekvő árut, sokkal könnyebben értékesíthető az.
Körbetartozások rendezése
Amennyiben van fizetési szándék, úgy az adósságot ki lehet váltani Hungaro áruvásárlási kölcsönre, amit a hitelező a HungaroPiacon el tud költeni, és az adós pedig saját termékével, szolgáltatásával ellentételezi azt.
Néhány vélemény rólunk:
“Cégünk, akkor még Autoland 2000 Kft néven 1998-ban csatlakozott a barterhálózathoz. 2002-ben autószalon bővítési beruházást végeztünk, melynek értéke akkor kb. 40 millió Ft-ot képviselt. Az építkezéshez szükséges anyagok egy részét a partneri hálózaton belül vásároltuk meg kb.40 % klíring elszámolással. Bevételi oldalon évente kb. 2- 3 autóval többet tudtunk értékesíteni a hálózaton belüli partnerek részére megvalósult ügyleteknek köszönhetően. 2011-ben nagy örömünkre a vendéglátás – wellness kategóriában is új partnerekkel találkoztunk,ennek köszönhetően bővült az aktívumunk hasznos elkölthetőségének köre. A “Hungaro” nevű barteres fizetőeszközének megjelenése óta még nagyobb aktivitást tapasztalunk. A hálózatot működtető cég munkatársai mindig pontosak, lelkiismeretesek és segítőkészek. Több, mint 10 éves tagságunk jelzi elégedettségünket. További együttműködésünktől, piacunk bővülését várjuk. (Kőszegváry András – Autocarma Zrt.”)
“Mikor tudomást szereztem erről a lehetőségről, cégünk azonnal csatlakozott hozzá. Cégvezetőként elkötelezett híve vagyok az ilyen típusú megoldásoknak. Kb. 2 hónapja használjuk a rendszert. Ezen időszak alatt cégünk Hungaro alapon 1 számlát állított ki, illetve 3 partnercég számláját fizettük ki. Mostanra már a könyvelőnk is megértette, hogy a pénzügyi elszámolásban sem jelent problémát a kettős elszámolás. Rendkívül elkötelezett embereket ismertem meg a HungaroPiac képviselőiben. Sok segítséget kaptam az indulásban, illetve szakmai magyarázatot egy olyan területen, ami teljesen új hozzáállást kíván az üzleti életben. Miután megértettem, hogy így is lehet gazdálkodni, lelkes híve lettem az új szemléletnek. “(Géczi Csaba – Milton Kft.”)
A részvétel folyamata:
- Regisztrálj a HungaroPiacon
- Hívd meg a vevőidet, beszállítóidat a HungaroPiacra
- Tedd fel a keresletedet, kínálatodat a HungaroPiacra
- Nyiss Hungaro számlát
- Kereskedj Hungaro alapon is a forint mellett
OK, engem érdekel. Mennyibe kerül?
Ha használni szeretnéd a HungaroPiacot, annak költségei vannak. Egyrészt van egy éves díj (ezt most nevezzük tagsági díjnak), és van egy forgalmi díj.
Mind a tagsági díj, mind a forgalmi díj minimális befektetés azokhoz a fenti előnyökhöz képest, amit bemutattunk, így az éves díj már 19.000,- Ft + áfa ártól elérhető, és a forgalmi díj pedig már 1% + áfa ártól.
Ne halogasd a döntést, hiszen ez napi 3 kifli ára, de ennél többet költesz egy családi hétvégén is. Hidd el, ez lesz életed egyik legjobb befektetése, amivel védett piacot teremtesz a cégednek.
Jelentkezz most, és csatlakozz mielőtt az örvénylés Téged is teljesen ellehetetlenít!
Gyakran Feltett Kérdések
Mi az a Hungaro?
A Hungaro gyakorlatilag valakinek a váltója, amit egymás közt elfogadunk fizetésként, azaz közösségi pénzhelyettesítő utalványként használjuk fel a forint helyett. A Hungarot nem lehet átváltani forintra, de forintért vásárolható Hungaro. A Hungaro kétféle formában létezik: az egyik forma a digitális forma, amit egy internetes bankszámla felülethez hasonló webes felületen lehet kezelni. A másik egy sorszámozott és névreszóló, papír alapú utalvány formájában, amit csak egyszer lehet felhasználni, mint pl. az étkezési utalványokat, így azokkal nem lehet visszaélni.
Mi az a váltó?
A váltó követelést megtestesítő értékpapír. Értelmezése, hogy az egyik fél elismeri a másik fél felé fennálló tartozását, és vállalja, hogy azt meghatározott időben és módon (jogilag kikényszeríthető formában) ki fogja egyenlíteni. A váltó alaki megjelenésére, és kibocsátására külön jogszabály vonatkozik, amely egy nemzetközi egyezményen alapul (Genfi Váltójogi Egyezmény, 1930. Magyarországon kihirdette az 1965. évi 1. tvr.). A váltó értékpapírnak minősül, önállóan megtestesíti a követelést. Kiállításához nem kell sem közjegyző, sem bíróság. A szerződő felek minden külön segítség vagy ellenjegyzés nélkül kiállíthatnak váltót. Minden Hungaro mögött fedezetként minimum egy ilyen értékpapír található.
Mi az a klíringház?
A klíringház fogalom jelentése egy olyan elszámolóház, amelynek tagvállalatai egy zárt gazdasági körben, közösségben egymás közti adás/vételi tranzakciókat bonyolítanak le egy saját, pénzhelyettesítő utalvánnyal, amit ez esetben Hungaronak hívunk. Ezek az utalványok papír-, és/vagy digitális formában (köznyelven helyi pénzzel, közösségi pénzzel), részben vagy egészben kerülnek elszámolásra.
A mai gazdasági világunkat sújtó pénzhiányban a vállalkozásoknak kiemelten szükséges a likviditás-növelés, az újabb piacok megszerzése, a forint alapú kamatmentes kölcsönök igénylése, és a barter kereskedések. A HungaroPiac egy olyan zárt, együttműködő gazdasági közösség, akik úgynevezett klíring elszámolást használnak a saját készpénzhiányuk és/vagy készpénz-megtakarításuk érdekében.
Magánszemélyek is használhatnak Hungarot?
Egyelőre magánszemélyeknek korlátozottan tudunk klíringszámlát nyitni. A mostani legfontosabb feladatunk a cégek egymásközti elszámolásának megteremtése. Ahogy a kínálat magánszemélyek részére is likviddé válik, mint élelmiszer, ingatlan, utazás, akkor megnyílik a tömeges számlanyitás is a magánszemélyek részére, akik a munkahelyüktől tudnak Hungarot igényelni fizetésük terhére.
Hogyan juthatok Hungarohoz?
Kétféleképpen lehet Hungarohoz jutni. Az egyik, ha a munkájáért/termékéért ezt fogadja el, azaz normál értékesítés útján. A másik lehetőség, amikor valaki ezt az elszámolóháztól kölcsön kapja egy úgynevezett “kamatmentes vásárlási keret” formájában egy váltó kiállításával. Ez a kamatmentes vásárlási keret a gyakorlatban olyan, mint egy áruhitel, de mivel nem pénzről van szó, hanem pénzt helyettesítő eszközről, ezért ez kamatmentes, és nem visszafizetni kell, hanem ledolgozni saját termékkel/szolgáltatással. A Hungaro mögött minimálisan váltó követelés található, de szükség esetén további fedezetek és biztosítékok is állnak, ami garantálja, hogy aki kölcsönbe igényli, az ténylegesen vagy ledolgozza azt, vagy ha nem ledolgozni akarja, akkor ki is fizetheti a kölcsönét utólag Forintban.
Hogyan kell használni a Hungarot?
Korábban említettük, hogy a Hungarot egy bankszámlához hasonlóan digitálisan tartjuk nyilván. Mind vásárláskor, mind eladáskor részben és/vagy egészben is lehet Hungaroval fizetni. A beárazás normál piaci megállapodás alapján történik, azaz pl. egy 1000 Ft-os termék árát lehet 1000 Hungaroban is fizetni, vagy csak 500 Hungaroban, és 500 Ft-ban. Amikor vásárolni szeretnél, akkor a termék áránál fel van tüntetve, hogy mennyi részét fogadja el az eladó Hungaroban, ami általában 50%. A vásárláskor kiállított számla értékének a felét előbbi esetben a Hungaro számlájáról fizeti ki, míg a másik felét a szokásos módon forintban. Eladáskor ugyan ez a helyzet, csak a másik oldalról szemlélve, azaz, ha 50%-os a fizetési arány, akkor felét forintban fizeti ki a szokásos módon az eladó bankszámlájára, felét Hungaroban. Az EMK az adás/vételek forintosított részével nem foglalkozik, azt be nem fogadja. Ennek kifizetési formája a normál módon történik.
Mi a Hungaro áruvásárlási keret?
A Hungaro áruvásárlási keret lehetőséget ad arra, hogy aktuális áruvásárlásaidat partnereinken keresztül intézd, amikor ezt az elszámolóháztól kölcsön kapod egy úgynevezett “kamatmentes áruvásárlási keret” formájában. Ez a kamatmentes áruvásárlási keret a gyakorlatban olyan, mint egy áruhitel, de mivel nem pénzről van szó, hanem pénzt helyettesítő eszközről, ezért ez kamatmentes, és ezt nem visszafizetni kell, hanem ledolgozni saját termékkel/szolgáltatással. A Hungaro mögött minimálisan egy váltó követelés található, de szükség esetén további fedezetek és biztosítékok is állnak, ami garantálja, hogy aki kölcsönbe igényli, az ténylegesen vagy ledolgozza azt, vagy ha nem ledolgozni akarja, akkor ki is fizetheti a kölcsönét utólag Forintban.
Hogyan ismernek meg engem a HungaroPiacon belül?
Mivel az üzemeltetőnek csak akkor van bevétele, ha a Hungaro számlán forgalom keletkezik, ezért minden lehetőséget megragadunk, hogy Te ismert legyél a Hungaro Piacon, és másokat is ismerj.
Alap megoldásaink a következők:
- A HungaroPiacon tudsz megjelenni a keresleti/kínálati mezőben,
- A hírleveleinkben tudsz megjelenni,
- A rendszeres üzleti klubunkon tudsz bemutatkozni, másokkal üzleti kapcsolatokat kialakítani.
Milyen díjakkal működik a Hungaro számlavezetés?
Az EMK-nak, és a Hungaro Piacnak kétféle bevétele van:
- Éves adminisztrációs és számlavezetési díja
- Forgalmi díja
- A díjakat csak forintban lehet megfizetni, Hungaroban nem!
Mit szól ehhez a NAV (APEH)?
Az elmúlt években számtalan ellenőrzést kapott a Klíringház és mindig, minden rendben volt.
Hogyan kell könyvelni a Hungarot, és hogyan kell adózni utána?
Nézzünk egy átlagos esetet: ha Te eladsz egy 120 000 Ft értékű szolgáltatást 60 000 Ft-ért, és 60 000 Hungaroért, majd egy 100 000 Ft értékű terméket veszel hozzá szintén 50%-os megosztásban, vagyis 50 000 FT-ért, és 50 000 Hungaroért, akkor az adóalap 20 000 Ft marad, amihez van 10 000 Ft-od, és 10 000 Hungarod. Ebben az esetben a 20 000 Ft adóalap alapján adózól a 10 000 Ft-ból, és marad 10 000 Hungarod, amit a körön belül szabadon elkölthetsz.
Hogyan lesz a Hungaro-bevételemből profitom?
Az előbbi példa pont ezt mutatta be.
Nincs olyan termék a HungaroPiacon, ami engem érdekel
Igen, elképzelhető, hogy épp nincs olyan termék, amire szükséged van, de
- ez a kör folyamatosan bővül, ezért nem érdemes kimaradni, mert a bevételed addig is gyűlik
- ha mindenki ilyen kifogás miatt nem csatlakozna, akkor soha nem is lesz nagyobb kínálat, márpedig ennyi szolidaritást Neked is fel kellene vállalnod mindannyiunkért, mert ha kiapad a forintkészlet a válság miatt, akkor nálad sem tudunk vásárolni, és majd akkor kapkodsz a megoldások felé
Miért fog elfogyni a forint a gazdaságból?
Mert a banki hiteltermékek alapjaiban rossz banki termékek! Mivel a pénzteremtés monopol intézmény hálózata a bankok, ezért a kamatra kihelyezett hitelek visszafizetéséhez biztosítania kellene a bankoknak az alábbi pénzmennyiségeket a hazai gazdaságban:
- a hitelfizetéskor megfizetett kamat összegét
- az import termékre elköltött pénzmennyiséget, ami elhagyja az országot
- a profit exportra elköltött pénzmennyiséget, ami szintén elhagyja az országot
- az adóból kivont államadóssági törlesztésre költött pénzmennyiséget, ami megint csak elhagyja az országot
Mi történik, ha nem tudom elkölteni a Hungaroimat?
Ilyen példa nagyon ritkán fordul elő, de ebben az esetben le kell adni egy vásárlási igényt, és a munkatársaink az igények alapján beszállítókat toboroznak.
Ha úgy döntök, hogy ki akarok szállni ebből a körből, hogyan tehetem meg?
Amikor a Hungaro egyenleg pozitív, akkor egyszerűen csak el kell költeni, és kész. Amikor a Hungaro egyenleg negatív (kamatmentes vásárlási keret esetén), akkor pedig csak ki kell fizetni a tartozást, vagy le kell dolgozni azt. Mindkét eset után szerződést kell bontani.
.
Bővebb információért vedd fel velünk a kapcsolatot.
.
Érdekel a lehetőség!
.
.
.
.
.
.
.
.
.Kérlek, küldd el
ezt a weboldalt olyan ismerőseidnek, akiket a Te meglátásod
szerint szintén érdekelhet ez a megoldás:
.
.
.

